Egy lépést vissza

Ahogy már tegnap említettem, a Marci az oka. Mostanában rákattant a fényképezőgépemre, és nagyon ügyesen bánik vele, de mégis csak azzal dolgozok, ezért pénteken arra gondoltam, hogy a kezébe nyomom az egyik filmes gépemet, azzal nyugodtan játszhat. Aztán kinyitottam a fiókot, kivettem a gépet (Nikon FM 3a), és kész. A géppel együtt a “filmrefotóznivágyás” szelleme is kiszállt a fiókból, bele egyenesen a testembe. Alig vártam, hogy vegyek egy tekercs filmet, és filmre fotózzak, és befűzzem a filmet, és kézzel kelljen felhúzni  a gépet, és manuálisan kelljen élességet állítani, és mattüveges prizmán keresztül lássam mi lesz a fotón, és ne tudjam visszanézni a hátlapon, és várnom kelljen, hogy lehívják majd a filmet, és alig vártam a szombati esküvőre, ahová magammal vittem a filmes gépet is, csak úgy brahiból, hogy ott is elfotózzak egy tekerccsel, és el is döntöttem, hogy ezentúl minden esküvőre magammal fogom vinni és mindig elfotózok majd egy-két tekercsel, és fűzök majd bele színes filmet is, és fűzök bele fekete-fehér filmet is, és ha nagyon nem tudok leállni, még az is lehet, hogy felállítom otthon a nagyítógépemet, és a fekete fehéret otthon fogom előhívni, és vegyszeres lesz a kezem, meg fixíres lesz a kezem, és nincs is jobb annál, amikor az embernek fixíres a keze, mert azt napokig érezni, és akkor napokig tudom, hogy dolgoztam és rock and roll…

Ez az első kocka (lehet a második, csak vacakolt a szkenner, de az elsőn is ugyan ez van). Technikai infók: Nikon FM 3a, 50mm 1.8 (többi képnél 24mm 1.8), Fuji Superia ISO100

Marci egyébként a filmes géptól sem jött zavarba. Ő csinálta ez a képet is a Daniról

Azután pedig, ahogy már mondtam, magammal vittem az esküvőre is

Eleinte gondolkoztam, hogy szűrjem, vágjam, korrigáljam őket, de neeem. Ezek így nyersen jók

(MF)

Néhány hete, hogy megmutattam Marcinak hogyan kell használni egy fényképezőgépet, és azóta teljesen rákattant a fotózásra. Fogja a gépet, belenéz a keresőbe, exponál, már nyomja is a “lejátszás” gombot, nézi vissza a képet. Mivel egyre több fotót készít ki kellett találnom valamit, amivel megjelölhetem a felvételeit, ezért a file nevek után odaírom, hogy (MF). Marci fotózta.
Azért azt elárulom, hogy szeptemberben lesz 3 éves. Kész vagyok tőle.

Ezeket a fotókat (az utómunkát leszámítva) teljesen egyedül csinálta ma este. Itt, az első képen az Orsit fotózta, és annyira jó lett ez a kék és narancssárga (de írhatnék sárgarépa-sárgát is ) kontraszt.

Utána lefotózta anyukáját is

Egyébként Marci újdonsült fotózási mániája egy új folyamatot is elindított, de erről részletesebben majd holnap írok, úgyhogy tartsátok a vonalat

Nevelési elvek

Még régebben, azt találtam ki, hogy itthon a könyveket, és egyéb hasonló dolgokat korosztálynak megfelelően rendezem el a polcon. A gyerek témák kerülnek legalulra, őket követhetik az általánosabb cuccok, legfelülre pedig az értékesebb, vagy felnőtt tartalommal bíró dolgok. Az elv lényege: ha már akkorára nőt a gyerek, hogy elérje a felső polcot, valószínűleg elég érett is ahhoz amit ott talál.

Ennyit erről

Szandra és Józsi – esküvő előtt

Szeretek fényképezni. De nem csak azért, mert önkifejezés, meg alkotó munka, meg kiegészülés, vagy az élet teljessé válása stb., pedig már ezek is mind nagyon jó dolgok, de a legjobb az, amikor olyan emberekkel találkozhatok, mint Szandra és Józsi. Amikor ilyen szuper emberekkel találkozok, tényleg olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást. Amikor Józsi először hívott simán mondhatta volna azt is, hogy “Na mi van? Iszunk egy sört?”, amire én simán válaszolhattam volna, hogy “Persze, már úgy is régen dumáltunk.” Jó, rendben biztos nem ezekkel a szavakkal mondta volna, mert azért sokkal kifinomultabb a beszédstílusa, az enyém meg – khm, hogy is mondjam – néha kicsit nyers, de értitek mire gondolok.
Szóval, hétfőn, munka után összefutottam ezzel a két régi ismerősömmel egy esküvő előtti fotózásra. A helyszínt illetően végül a Margit-sziget mellett döntöttünk. Amikor egyeztettünk, Józsi többször is mondta, hogy valami virágos, természetközeli helyre gondoltak, de megmondom őszintén, eleinte szerettem volna, ha inkább különlegesebb, vagy izgalmasabb helyet választunk. A Margit-sziget olyan izé, olyan parkos, nem elég trendi. Aztán beugrott, hogy “hé kiről is szól ez az egész? Szandráról és Józsiról.” Naná! És mint látni fogjátok, izgalmasabb és különlegesebb helyet nem is találhattunk volna a fotózáshoz.

Bemelegítésnek azért jól jött egy hideg fagyi

És már érkeztek is a sokat mondó pillantások

Röviddel utána pedig megérkeztünk ide. Kell ennél szebb hely? Nem hiszem, de lehet nem is találnánk

Ez nem ilyen hollywood-i love story-s?

Nos, ezért a képért nem vállalom a felelőséget. Szandra ötlete volt… és milyen jó

váo, imádom ezt a piros ruhát. na jó, azért nem venném föl, de iszonyatosan jó színe van

A kedvencem

Állítólag ez tipikus. Hogy mindig Szandrát kell vonszolni. De majd meglátjuk mi lesz a helyzet az oltár előtt

Mondják, hogy egységben az erő

Bár egy ilyen kormányfogási technika valóban aggodalomra adhat okot

A kép apropója, hogy mind a ketten szeretnek színházba járni. Nem csodálom, hiszen ott “jöttek össze”

Közösjövőbemerengős

Felkészülni!!!

Ugrááás!!!

A végén azért lett egy-két nem-parkos is

Ez pedig az eljegyzési gyűrű. Tartozi hozzá egy jó kis sztori, amit most nem mesélek el, de ha találkoztok Szandrával és Józsival, kérjétek számon rajtuk

oto beteg

régi dilemma…
Vajon mi történik, ha egy macska hátára zsíros kenyeret kötünk, és leejtjük őket a magasból?

bocsi, csak úgy beugrott