I Heart Faces

Those who read my posts regulraly might know that I’m a Jasmine Star addict. Reading her blog today I became aware a photo contest on “I Heart Faces“. There are weekly contests in diffesent categories on this site, and I couldn’t resist to enter one of my photo in this week’s challenge because the judge is no other than Jasmine Star personaly. Of course I’m very exited about the issue and I hardly can wait to know who wins this funny game.

Azok, akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet, talán tudják, hogy Jasmine Star függő vagyok. Ma, amikor a blogját olvastam, egy az “I Heart Faces” oldalon levő fotó pályázatra lettem figyelmes. Ezen az oldalon, minden héten különböző kategóriákaban lehet pályázni, és most én sem tudtam ellenállni, hiszen ezen a héten Jasmine Star személyesen fogja kiválasztani a győztest. Eléggé izgulok a végeredmény miatt, és már alig várom, hogy kiderüljön ki nyeri ezt a vicces játékot.

I shoot this picture on a wedding in april. While I was taking pictures of the bride with her friends, the girls asked the boys to look after their handbags. They did a great job, didn’t they

Óvatosan apuval :)

Ez a két mocsokláda reggel megkaparintott egy tekercs alufóliát. Jól van – mondom – ti akartátok.
Legközelebb majd kétszer meggondolják, hogy piszkálják e a felnőttek dolgait… Na persze

Dóri és Viktor – esküvő előtt

Dóri és Viktor – esküvő előtt. Ezt mondja a cím. De valójában Levente keresztelőjét kellett volna írni. Csak a hivatalos formulát választottam. Mert eredetileg úgy volt, hogy Dórival és Viktorral készítünk egy “Esküvő előtti” sorozatot, ami  átcsúszott esküvő utánra, és végül Levente keresztelője lett belőle.  Szóval, velem lehet alkudozni
Áprilisban már írtam, hogy Dóriék nagyon kedves emberek, és most hozzátenném, hogy Dóri húga, a sógora, sógorának húga, sógorának húgának barátja és a többiek  is mind-mind nagy barátsággal fogadtak, ami természetesen mindig nagyon kellemes érzéssel tölti el a magamfajtát. Például meghívtak a keresztelő utáni vacsorára is pereputtyostól, gyerekestől, asszonyostól, mindenestől, és igaz, hogy nem tudtuk tiszteletünket tenni, de a gesztus azt hiszem sok mindent elárul. És ez még semmi…

… Kaptam egy ilyen kitűzőt is. Noémi (Levente anyukája) mesélte, hogy Görögországban az a szokás, hogy keresztelő alkalmával minden vendég kap egy kis kitűzőt emlékbe

Apuval

Biztos ami biztos, Dóriékról is csináltam egy közös képet

Na, ez már a szertartás

Ez nem tudom kinek szólt, minden esetre vicces

Bibííí, engem mindenki szeret

Persze készült pár önnáló fotó is, csak azért, hogy mindenki lássa milyen cuki falat. Ez azt hiszem az első korty pezsi után volt

Végre leült egy pillanatra

Lábacska

Schram András workshop

“Nem az a lényeg milyen jó vagy, hanem, hogy milyen jó akarsz lenni.” Az utóbbi időben elég sokat ismételgetem ezt a gondolatot. Valószínűleg azért, mert totálisan egyetértek a benne foglaltakkal, és nem csak elméleti szinten, hanem gyakorlati oldalon is. Úgy értem folyamatosan próbálok fejlődni és ismereteket szerezni, igyekszem minél jobb fényképésszé válni. Szerencsére a közelmúltban újabb lehetőségem nyílt arra, hogyhogy a tudásomat bővítsem, ugyanis június 10-12 között résztvettem Schram András workshopján. András Kanadában élő és dolgozó esküvő fotós, és hála neki egy új szegmens jelent meg a hazai fotósoktatásban. Személy szerint nagyon fontosnak tartom a folyamatos tanulást, de attól félek a hazai fotós képzésnek még vannak hiányosságai. Ezért nagyon örültem, amikor tudomást szereztem András workshopjáról, hiszen egy ilyen tanfolyamon rövid idő alatt rengeteget tanulhatunk nem csak technikai oldalon, hanem látásmód, utómunka, filozófia, üzletpolitika, stb tekintetében is. Ráadásul mindezt elsőkézből.
András stílusa egyébként lényegesen eltér az enyémtől (ennek egyik oka természetesen a tudásszintbeli különbség is), egészen más szempontokat vesz figyelembe fotózás közben, de éppen ez volt az egyik oka, amiért jelentkeztem: hogy valami újat, egészen mást tanulhassak, és ezzel is sokoldalúbbá, izgalmasabbá tegyem a fotográfiámat. Ezt az újat, ezt az idegen módszert, ezt a másságot befogadni nem mindig könnyű, a workshop ideje alatt fölmerültek kétségek, de miután leülepedtek az új információk, bennem is átértékelődtek a dolgok, és azt hiszem nagyon sok olyan új hatás ért, ami pozitív hatással lesz a későbbi munkáimra.
Van egy másik ok is, amiért jelentkeztem. Még pedig az, hogy egy ideje tervezgetem egy saját workshop megvalósítását is, és kíváncsi voltam másnál ez hogyan működik. Ezzel az elképzelésemmel kapcsolatban szívesen veszek bármilyen kritikát, észrevételt, javaslatot. Szóval hajrá, elő a kommentekkel

A nap hőse természetesen András volt

A többi hős pedig: Vitéz Attila

Buknicz Timi, Jaksa Tímea

Vári Dénes (bocs Dénes, esküszöm nem találtam jobb képet rólad)

Bodnár László

Merész Balázs

Gubo Viki

Takács Enikő

Csüri Andrea (valamint Csongrádi Feri, de róla nincs fotóm)

De nézzük miket fotóztunk a workshop alatt

Volt pici TTD is

Valahogy mindig sikerült rossz oldalra kerülnöm. Pedig nem is vagyok videós

Nézd András, mit tettél!!! Miattad még textúrázni is elkezdtem

Persze, azért kutyából nem lesz szalonna. Jó kis ellenfény, o yeah…

A második nap Etyeken voltunk, és a szőlők között nagyon jó helyszínekre lehet bukkanni. Ez pl egy pinceajtó és ejj, de jó színe van

Az utolsó helyszín ez a búzamező volt. Akkora extázist váltott ki bennünk, amire még egy tripla tesco-s akció sem lenne képes. Csak húúúztunk, meg háááztunk, mert ilyen kivételes látványban ritkán lehet részünk. Arany búzatábla, haragoskék ég, hihetetlen kontrasz, plusz vihar előtti szél…naggyon jó. Ráadásul most még fotózhattunk is

Nos, rendben. Adjunk ki mindent 2.

Idézem: “Annyit azért leszögeznék az elején, hogy itt nem arról van szó, milyen frankó, mindent tudó, mindenkinél okosabb fotós lennék. Távolról sem. Egyszerűen arról van szó, hogy rengeteget olvastam, tanultam, kutattam, mire a jelenlegi tudásomnak a birtokába jutottam, és sokkal könnyebb lett volna a dolgom, ha már a tanulmányaim elején mesélt volna nekem valaki ezekről az “apróságokról”. Egyszerűen csak szeretném leírni, hogy mit hogyan és miért csinálok, és bízom benne, hogy ezzel majd valakinek a segítségére lehetek, és nem kell mindenkinek olyan rögös utat bejárnia, mint nekem. Azzal is tisztában vagyok, hogy a módszereim sok kivetni valót tartalmazhatnak, és a tudásom is rendkívül hiányos, ezért arra biztatnék mindenkit, sőt kérek mindenkit aki érdekelt a témában, hogy nyugodtan nyissa fel a szemem, vagy világítson rá a hibáimra. Jöhet komment, email, telefon, bármi, ami nektek kényelmes.”
És most, miután a fentieket megint tisztáztuk, megpróbálom összefoglalni mindazt, amit eddig a vakuhasználat terén sikerült elsajátítani.
Vegyük először a brutális dolgokat: Práter utca. Vakuszinkron-öthatod. Mondjuk akkor azért még sok minden másként működött. Persze a plafonra, vagy az falra villantós derítő vakuzásról azért már akkor is lehetett hallani. Erről a technikáról viszonylag sok leírást lehet találni az interneten, akár magyar nyelven is (tipp), ezért ezt a részt most kihagynám.
Az összetettebb vakuhasználat terén nagyon sok hasznos infót a dpreview fórumán keresztül szereztem. Ott többször is felmerült a kérdés: Hogyan vakuzzunk esküvőn? Úgy vettem észre, hogy a válaszok általában mindig azzal kezdődtek, hogy először szerezzünk egy vakukonzolt (flash-bracket), majd lágyítsuk le a vakunk fényét. Nézzük mire is jó ez a két dolog.
A vakufény lágyítására azért van szükség, hogy a fotónk, és a rajta szereplők természetesebb, és kellemesebb megvilágítást kapjanak, mint amire egy fejvaku önmagában képes. A fény lágyítását úgy érhetjük el, ha megnöveljük a fényforrásunk méretét. Ennek egyik módja a már fentebb említett derítővakuzás, amit tovább tökéletesíthetünk a vakura szerelt, vagy valuból kihúzható fehér lapokkal, vagy az általam diffuzor kupaknak (omni-bounce) hívott eszközzel. Ezeknek a szerepe az, hogy a plafonra villantott fény egy részét a fotóalanyunk arcára irányítsa, és kiküszöbölje a felülről érkező fény kellemetlen hatásait (pl. árnyékos szemgödrök). További, fény lágyításra alkalmas eszkszök például a Lumiquest, Gery Fong, stb fényformálók, amiket kültéren, vagy derítésre alkalmatlan beltéren is eredményesen használhatunk.

Személy szerint Nikon SB-800 vakut, és a hozzá tartozó diffúzor kupakot használom, illetve a régi blogon egyszer már bemutatott fényformálót.

A másik dolog a vakukonzol. A vakukonzol (én csak vasnak hívom) lényege, hogy a vakut folyamatosan az objektív fölött tartja, függetlenül attól, hogy álló fekvő, vagy akár döntött formátumú képet készítünk. Ezáltal megszabadulhatunk a kellemetlen oldalárnyékoktól.

Aztán megérkezett a fincsi dolog, az off-camera vaku használat. Lényege, hogy a vakut nem a fényképezőgépre helyezzük, hanem állványra tesszük, és valamilyen távkioldó segítségével működtetjük. Használhatunk szinkronzsinor, fotodiódás (így hívják?), infrás, vagy rádiós távkioldást. Én a rendszervakuba beépített távkioldást használom (a fényképezőgép vakujával vezérlem az állványra kihelyezett SB-800-at), aminek hátránya, hogy a beépített vaku villanása adja a jelet, ezért a két készüléknek “látnia” kell egymást, viszont nagy előnye, hogy a gépvázról szabályozhatom a teljesítményt és a vakumódot (M, A, TTL).
Az off-camera vakuzást először a kültéri portréknál alkalmaztam. Ha valaki csípi a klasszikus portrékat, akkor ez nagyon jó módszer arra, hogy fotóalanyunkat szép megvilágításba helyezzük.

Ezt az eljárást azért is szeretem, mert nyugodtan váltogathatjuk a téma és a fényképezőgép közötti távolságot, a megvilágításunk egyenletes marad. Így még akkor is remek (“háttérről leváló”) portrékat készíthetünk, ha nem rendelkezünk nagy fényerejű objektívvel. Ez a kép 300 mm körüli gyújtótávolsággal, 5,6-os rekesszel készült. Vakutávolság a menyasszonytól 2-3 m, és olyan 5-6-7 méterről fotózhattam. A fényképezőgép “A”, a vaku pedig TTL üzemmódban volt.

A kültéri portrékat nemsokára követték a vacsorák és partik is

Manapság már nagyon ritka, hogy a vakut a fényképezőgépre teszem, ha mégis, akkor kizárólag a “vas” használatával (ami egyébként alumínium ). Többnyire mindig kézben, vagy állványon tartom a vakut, illetve folyamatosan rajta van a gyári tartozék ként hozzácsomagolt talp, így tetszés szerint, össze-vissza pakolászhatom asztlara, polcra, padlóra, gerendára stb. Ha valaki további információkra is kívácsi a kreatív vakuhasználatot illetően, mindenképpen ugorjon be Radványi Tibi honlapjára is, aki végre elkészítette kisvakus videósorozatának első fejezetét, és hamarosan újabb izgalmas részek is érkeznek majd.