Kicsi változtatás
- Dátum: 2009. szeptember 21. hétfő
- Szerző: oto
- Kategória: esküvő, hasznos infók
5
Amikor először összeállítottam az esküvői csomagokat, az egyik szempont az volt, hogy elérhető áron kínáljunk minőségi szolgáltatást. Azóta szerencsére már sok minden változott, és nem csak a képek minőségét illetően, hanem a felhasznált alapanyagok, a kínált termékek tekintetében is (remélem ez a változás mások szemében is pozitív irányú
) Ezeknek az eljárásoknak azonban nem csak a minőségük, hanem sajnos az előállítási költségük is magasabb az eddig megszokottnál, mégis úgy gondolom, hogy haladni kell az korral, ki kell használni az új technológiák nyújtotta lehetőségeket, és mindig a minőségi megoldásokra kell törekedni. De ahogy említettem ennek ára van. Jelen esetben ez mégsem a csomagok árának növekedésében, hanem az összetételük változásában mutatkozik meg, hiszen továbbra is fontosnak tartom, hogy az általunk kínált szolgáltatás megfizethető maradjon.
A változás igazából az albumban átadott képek számát, és a rendelkezésre állás idejét érinti, de remélem ennek ellenére is sikerül majd megtalálnotok a számotokra kedvező összeállítást. Természetesen továbbra is lehetőség van az egyéni elképzelések megvalósítására, ez esetben kérjétek személyre szabott árajánlatunkat.
És, hogy ma se maradjunk fotó nélkül, íme egy extravagáns menyasszony extravagáns ruhában, akinek még egy kicsit türelemmel kell lenni, de már nem sokáig…

Judit és Krisztián – esküvő
- Dátum: 2009. szeptember 19. szombat
- Szerző: oto
- Kategória: esküvő
2
Hurrá! Friss képek. Ráadásul nem csak a szó szoros értelmét illetően, hanem stílusát tekintve is. Úgy értem friss, fiatalos, lendületes akár csak Judit és Krisztián. Pont ahogy mi szeretjük. A képeket is és Juditékat is.
Ugye azt már korábban említettem, hogy Judit és Krisztián régi ismerőseink, szóval igazából vendégként voltunk jelen az esküvőn. Azért azt hozzátenném (mondjuk szinte mindenkinek elmeséltem már
), hogy nagyon régen volt olyan, hogy hivatalosan a násznép részét alkottam egy esküvőn. Nagyon furcsa volt úgy ott lenni, hogy elméletileg lazára lehet venni a dolgot. Persze a gyakorlatban erről szó sincs, sőt… Őszintén szólva nem is nagyon tudtam átállni. Másrészt viszont jó volt, hogy most is ott lehettem az események középpontjában, és sikerült pár szép képpel megörökíteni a barátaink nagy napját. Nem is írnék sokkal többet, csak annyit, hogy még egyszer gratulálok nektek Judit és Krisztián, legyetek nagyon boldogok együtt, mert úgy a tuti
Az egész a templomnál kezdődött

A forgatókönyv szerint a templomban pillantották meg egymást először és miután Krisztián besétált, más dolgunk nem is maradt, csak…

…várni

De azt hiszem ezért megérte türelmesnek lenni

Volt is nagy örömködés és sugdolódzás



Közérdekű közlemény

Ez pedig már a házasságkötő terem a fóti kastély márványtermében


Egyik kedvenc pillanatom: közvetlen a csók után



A szertartások után kiszaladtunk a vacsora helyszínére. Imádom ezt a sok mosolyt





Utánpótlás rendben

Azután elugrottunk néhány páros képet készíteni. Krisztián gyorsan megteremtette az alaphangulatot

Az hiszem ezt hívják fátyolnak

Egyik kedvenc

másik kedvenc

na jó, oké. Itt mindegyik a kedvencem





Aztán miután kitomboltam magam a gaz és bogáncstengerben meglátogattunk pár civilizáltabb helyszínt is


Héj Krisztián! Ki ez bomba bébi? ![]()


Aztán spuri vissza bulizni

“Ártatlan vagyok!” …na persze![]()



Torta! Neked annyi


Bemozdítóshangulatfokozós



Valami Amerika 1.

Valami Amerika 2.

Végül pedig egy sokat mondó részlet

… és egy menyecske

Ez de jó…
- Dátum: 2009. szeptember 17. csütörtök
- Szerző: oto
- Kategória: nem fotózás
1
Ma legyen itt egy vers
- Dátum: 2009. szeptember 16. szerda
- Szerző: oto
- Kategória: világom
3
(Levegő)
Isteni sóhajból
fakadó lételem
ég-puha méhében
fogan a végtelen.
(Tűz)
Napszínű lángokkal
táncoló lobogás,
vágyakat hevítő
szikrázó látomás.
(Víz)
Tomboló viharból
hajnali harmaton
életté szelídült
könnycsepp az arcokon.
(Föld)
Létnek testet adó
mindent befogadás,
csillagporból termett
megszilárdult varázs.
* * *
(Ember)
Isteni sóhajból
táncoló lobogás,
életté szelídült
megszilárdult varázs.
www.ivanfoto.hu – A bolt
- Dátum: 2009. szeptember 8. kedd
- Szerző: oto
- Kategória: világom
0
Na nem egy stúdió, de nem is trafik. Inkább egy iroda, de annál azért több… Szóval arról beszélek, hogy nyitottunk egy boltot. Pesten a Földalatti(M1) Mexikói-úti végállomásánál. Ez az egyik oka, amiért szegény honlap ilyen elhanyagolt volt mostanában. Mondom, nem egy stúdió, de nem is trafik. Elsődleges cél, lakossági szolgáltatás
- azonnali igazolványkép, vízumkép, útlevélkép készítés
- fotókidolgozás. kis tételben, de gyorsan
- pár hasznos dolog ami bármikor jól jöhet (dokumentum nyomtatás, fénymásolás, faxolás, szkennelés)
- de meg lehet nézni a Fine-art albumokat, a vakutartókat is…
Természetesen továbbra is a fényképezést, a portré és esküvő fotózást tartom a legfontosabbnak, viszont ez A bolt arra is jó lehetőséget biztosít, hogy nyugodtan beszélgessünk a részletekről, leendő megrendelőinkkel (vagy inkább barátainkkal;))
Másodlagos szempont, de nekem mégis csak fontos, hogy A bolt egy hely, ahol nyugodtan szerkeszthetem a képeimet, elvégezhetem az utómunkákat, így reményeim szerint több idő jut majd alvásra, vagy ami a legfontosabb, családozásra, Krisztire, Danira, Marcira. Mártonka egyébként pont ma lett három éves. Boldog szülinapot kisfiam, apa szeret nagyon![]()
Látjátok? Nyitva
Szóval, ha arra jártok ugorjatok be bátran. Akár csevegni, vagy inni egy teát, értitek
