Pereputty

Heni és Feri – esküvő előtt

Sajnos muszáj közhellyel kezdenem: Itt a tavasz. Igen. Itt a tavasz, ébred a természet, kirajzanak a méhek, kirajzanak a motorosok, és kirajzanak az esküvő fotósok is. Számomra idén a téli álomból való ébredést Heni és Feri esküvő előtti fényképezése jelentette.
Nem tudom megtörtént e veletek, hogy álmotokban röhögtök, és amikor hirtelen felriadtok még mindig tart a nevetés. Velem már kétszer megtörtént. Nagyon szuper érzés. Ezt a mostani téli álomból történő ébredést is ehhez hasonlítanám. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ott állok az egyik kedvenc rét(?) közepén, késő délután a csúcsszuper fényekben Heniékkel és… és… szóval csak azt látom, hogy még mindig tart a nevetés. Nagyon szuper érzés.

Ők pedig Heni és Feri. No meg az út ami előttük áll

És a nevetés, amiről beszéltem még mindig tart. Illetve, csak most kezdődik igazán

A nevetés mellé jár egy ölelés is

…és egy puszi is

Heniék többször is elmondták, hogy nem szeretik, ha fényképezik őket, vagy ha szerepelniük kell. Nem tudom mi lett volna, ha szeretik Minden esetre én elégedett vagyok. Nálam a lényeg az őszinteség, természetesség, és vidámság… Nincs okom panaszra

Heni suhan

Heni

Feri

Heni+Feri

Miután sajgó izmainkat jól átmozgattuk, kezdődhet lelkünk felfrissítése

Nem nagyon szoktam pózoltatni. Inkább vonultatok, mozgatok, futtatok, dobáltatok. Elsősorban az ilyen képek miatt

Ez pedig egy szép mandulafa. Bár kicsit üres így magában

Nnnna, így már jobb

“Belassítva” futni mindig mókás

Viszont most már elég késő van. Irány haza!

Dóri – portré

Márti és Feri – esküvő után

Tegnap szerencsére alkalmam nyílt arra, hogy készítsek néhány esküvő utáni felvételt Mártiról és Feriről. Sajnos (érthető okokból) az esküvőjüket nem fényképezhettem, viszont már régóta terveztem, hogy berángatom őket egy ilyen kis utólagos mókába. A “berángatom” kifejezést jelen esetben nyugodtan szó szerint vehetitek, hiszen nem kevés rábeszélésre, és trükközésre volt szükség ahhoz, hogy ezek a képek megszülessenek. Hiába, a lelkesfényképész szülők már csak ilyenek. Ilyen folyton elfordulósak Nem is vagyok teljesen elégedett az anyaggal, úgyhogy kedves anya és apa: készüljetek fel a folytatásra

“Egy, csak egy legény van talpon a vidéken”

- Mártikám, ez itt mind a miénk lesz.
- Feri! Ki akar ennyi füvet nyírni?

Végre egy közös kép

Igazából nem is fényképezkedni mentünk, csak a fiúkat elvittük követ dobálni és füvet tépkedni én pedig próbáltam anyut és aput minél közelebb terelni egymáshoz

A fűtépkedő versenyt (amiben egyedül ő indult) a Marci nyerte

Azért sikerül pár portrét is készíteni

Sőt, még közös fotót is

Ez pedig már egy másik történet. 1-2 hete befűztem egy Sensia 400-as diát, mert filmre fotózni még mindig jó Keresztbe hívtam le, azért ilyen “szépek” a színei. Utómunka nincs rajtuk

Daninak kicsit rosszul indult a nap. Egy rövidke negyed órás hiszti után azonban ismét előkerült a konyhából

A filmből jutott a Normafás kirándulásra is

Csak vagányan

Nem értem, ennek a gyereknek egyfolytában “mümükés” az orra

Végül egy csoportkép a haverokkal… vagy mittudoménkikkel

Csigaszedős

Gondolom mindenki ismeri a tavasz illatát. A tegnap reggeli eső után is tele volt vele a levegő. Tudjátok, van az a párás, füves, nedves, harmatos, földes illat, ami akkor csapja meg az orrunkat, amikor reggel fél hatkor kilépünk az ajtón. Akad persze néhány kizáró tényező, amit kerülnünk kell ahhoz, hogy működjön a dolog. Például télen kicsit nehéz ilyen illatot vadászni, és a VII. kerületben sem könnyű hasonlót találni. Én ezt az illatot magamban mindig csak “csigaszedős illat”-nak hívom, mert arra emlékeztet, amikor általános iskolás koromban hajnalban ébredtünk, és mentünk csigát szedni.  Persze nem furcsa családi hobbiról volt szó és nem jó kedvünkben pattantunk ki olyan korán az ágyból, hanem akkoriban voltak helyek, ahol ezeket a csigákat be lehetett váltani értékes magyar forintra. Valószínűleg elég kemény idők lehettek, ha ilyen gyűjtögetésre kellett vetemednünk, de visszaemlékezve bennem mégsem a nélkülözés vagy a nehézségek maradtak meg. Amikor csigaszedős illatot érzek, mindig az jut eszembe, hogy milyen szuper gyerekkorom volt, hogy milyen szuper, hogy ilyen szuper családom van és csak azt sajnálom kicsit(?), hogy ez a modern életvitel nem engedi, hogy elegendő időt együtt tölthessünk.
Szerencsére a tavasz a megújulást is mindig magában hordozza, és ebben az évben mindent megteszek azért, hogy sokkal több időt lehessek anyámmal, aki nem csak az életemet adta, de megtanított arra is, hogy az életet mindig a derűsebb oldaláról kell megközelíteni, megtanított arra, hogy adni jó, sőt neki köszönhetem azt is, hogy fényképész lettem. …hogy sokkal több időt lehessek apámmal, aki szintén kellett ahhoz, hogy most olyan dolgokról írhassak, amit talán jobb lenne megtartani magamnak, akinek minden tudásomat köszönhetem, és nem csak a gyakorlati dolgokat, nem csak azt hogyan vágjak gyújtóst fejszével, hogyan foltozzak be egy lyukas bicikli belsőt, de megtanultam tőle azt is, hogy dolgozni csak becsülettel lehet, még akkor is, ha sokszor ez nehéznek tűnik…
Nem tudom hogy fejezzem be.