Dóri és András – esküvő fotózás

Egyfolytában agyalok valamin. Rendkívül fárasztó tud lenni, főleg azért, mert amint meggyőzőm magam valamiről egyből találok ellenérvet is. Az egyik szombaton (júli 19-én) amikor a Balaton felvidéken kocsikáztam és arra törekedtem, hogy ne késsünk túl sokat a megbeszélt időponthoz képest a profizmuson gondolkoztam. Azon, hogy a jó képek készítése (és az egoizmus:grin:) mellett melyek azok a tényezők amelyekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy valaki profinak mondhassa magát. Természetesen egymást követték az érvek és ellen érvek és talán még most is a kérdésen rágódnék, ha közben nem érkeztünk volna meg Andrásékhoz és Dórihoz a profi menyasszonyhoz. Igen, Dóri ízig vérig profi menyasszony volt. Boldog és vidám, és látszott rajta, hogy semmi sem állhat útjába annak, hogy az ő Nagy-napjuk valóban az egyik* legboldogabb nap legyen az életükben.

Dóriéknál a részletek fényképezésével kezdtünk

Dóri és András - esküvő fotózás

Megérkeztek az új adidas kitűzők is

Dóri és András - esküvő fotózás

“Harapj belém!!!” :)

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Egy ideje rájöttem, hogy az órák is a mániáim közé tartoznak. Pl. a filmekben is mindig nézem, hogy mennyi időt mutatnak

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Miután a menyasszony és a vőlegény szép ruhába öltözött, elindultunk Nagyvázsony irányába, Kinizsi várába

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Látjátok mennyit nevetnek? Nagyon bejövős:cool:

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Ennek a képnek van itt egy párja

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

A formák után következhetnek a színek

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

A kreatív fotózás után még hazaugrottunk kicsit felfrissülni, és egy lufifújó verseny kellős közepébe csöppentünk

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

A házasság kötő terem előtt csatlakozott hozzánk Sanyi vőfély, hogy az alaphangulatról gondoskodjon

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

A kicsiket mindig kihagyják a buliból

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Íme egy fotó a szemcsés képek kedvelőinek

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

Dóri és András - esküvő fotózás

A vacsora kezdetével a mi megbízatásunk lejárt, de szerencsére Dóriék már előre kitették a tortát a többi süteménnyel együtt, így ezzel a szép színes képpel zárhatom a sorozatot. Mondanom sem kell, hogy a menyasszonyi torta hűen tükrözi Dóri és András vidámságát, akiknek ezúton is sok boldogságot kívánok

Dóri és András - esküvő fotózás

*A legboldogabb nap szerintem az amikor gyereke születik az embernek

Anikó és Norbi – esküvő fotózás

A szorítóban pedig nem más, mint ANKÓÓÓÓÓÓÓÓ öééééééés NORBIIII!!! :) Talán még emlékeztek rájuk. Én biztos nem fogom őket egy könnyen elfelejteni , hiszen nagyon nagy élményt jelentett számomra az a bizonyos esküvő előtti fotózás. Itt szeretnék külön köszönetet mondani Aradi Vendelnek a remek helyszínért és Szalai Feri bának a segítségért amit a fényképezés során nyújtott. Róluk, a box klubról és munkájukról az okolvivas.com oldalon bővebben is olvashattok.
Most pedig ideje, hogy rátérjünk a régóta várt esküvői fotókra, de előtte, azért hogy mindenki lássa, a “lelkem mélyén egy lepke vagyok” (Prosectura) szeretnék még mutatni néhány fényképet, amelyek szintén az esküvő előtti fotózás során készültek.

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Ez egy kamion oldala

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

És végre megérkeztünk Június 12-höz és a fodrászhoz. Illetve Toplak Zoli barátom volt az aki megérkezett, hiszen ezt a három felvételt ő készítette

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Ezután következett a sminkelési procedúra

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Púderból annyi volt, hogy még Norbira is jutott :)

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Ezt a nagyon szép sminket Arany – Tóth Tímea készítette

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Jöhet a ruha

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Tudnám ki tette ilyen magasra:oops:

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Ezt a képeket nagyon szeretem. Teljesen személyre szabott, és számomra egy az egyben Anikóékat jelenti. Egyrészt a színvilág miatt, de azért is, mert ilyen macija biztos nincs senki másnak

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Közben Norbi is elkészült

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

És az első csók után indulhattunk fényképeket készíteni

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

:?:

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikót ösztönös bája, eleganciája és nőiessége végett nagyon könnyű fotózni

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Szerencsére Norbinak is találtunk előnyös beállítást :)

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Egy-két klasszikus

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Ez a szín nagyon-nagyon…

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

A polgári szertartáson

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Norbi bevonul

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó aláír

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Játékra mindig jut idő :)

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

A szertartásokat követő vacsorának az Új Tündérkert adott otthont

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Legújabb kedvenceim: a disco fények

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Azt hiszem ez a “hogyanfogjukmajdakést” téma nem volt teljesen lefixálva :)

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Végezetül pedig néhány menyecskeruhás portré

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

Anikó és Norbi - esküvő fotózás

© Copyright www.ivanfoto.hu - Designed by Pexeto

WP SlimStat