Fotósok klubja (2)

Van ez a klub. Tegnap megtartottuk a második összejövetelt a Barabás Villában. Megmondom őszintén, nagyon jó dolog ilyen sok tettre kész emberrel összebarátkozni. Hiszen alighogy felvetettem ennek a találkozósdinak az ötletét, azonnal érkeztek a pozitív visszajelzések. Azután alighogy megtartottuk az első találkozót máris érkeztek a kezdeményezések: “Legközelebb már dolgozunk is!”:), majd a felajánlások (hozok vakuszettet!, tudok szerezni modelleket!, ismerek egy sminkest!…). Az igazat megvallva először kicsit gyorsnak találtam a tempót, úgy éreztem elaprózzuk majd magunkat, gondoltam elötte kicsit dumcsizhatnánk még talán, de végül hagytam, hogy sodorjanak az események. És jól tettem, mert tegnap este nem lehetett hibázni. Úgy értem, hogy csupa jó fej, közvetlen és őszinte emberrel ismerkedtem össze. Mindenki azért jött, hogy jól érezze magát, közben kicsit fotózzon, beszélgesen, ismerkedjen. Bennem legalábbis ez maradt meg. Előfordulhat, hogy a többiek majd lehurrognak, mivel nekem nem kellett vakuszettet cipelnem, vakuszettet kicsomagolni, vakuszettet állítgatni, vakuszettet elcsomagolni stb. De azért van itt pár kép, ami azt bizonyítja, hogy mindenkinek volt egy két jó pillanata :)

Például, amíg egyesek a pózokat tanulmányozták…

090328_002

…másokat sminkeltek

090328_003

090328_006

Legutóbb többen is voltak, akik nem tudtak eljönni, pl Szabó Pali és Micha

090328_001

090328_011

De ott volt most Radványi Tibi is a businessphoto.hu-tól.

090328_005

Kozma Judit (köszi a helyszínt)

090328_007

Tiboldi Tamás

090328_010

Ott volt még Gyarmati Éva is, de sajnos róla nincs fotóm, viszont volt ott egy ilyen szép kép

090328_004

Azért kicsit fényképeztem is (tudnám ezt miért írtam ide:))

090328_009

090328_013

090328_012

bmp most a kameráját is elhozta, és csak videózott, videózott…

090328_008

Végül néhány csoportkép. A viccesebbeket választottam, remélem nem lincselnek meg érte

090328_014

090328_015

090328_016

Szerkesztés három szinten (ismétlés)

Ez a bejegyzés már megjelent egyszer a régi blog-on, de elégé fontosnak tartom a munkánk bemutatásának szempontjából ahhoz, hogy átmásoljam ide is.

Egy fotó elkészítése nem csak a fényképezőgép beállításából, a kép megkomponálásából és az exponálógomb lenyomásából áll. A fotó elkészítéséhez hozzátartozik az utómunka, a képszerkesztés is, ahol a fénykép megkapja a végső formáját, amikor a leginkább képes átadni azt az üzenetet, hangulatot, ami a fotó készítésekkor megfogant bennünk. Az utómunka során – ha kell – még jobban ki tudjuk emelni a témát, vagy le tudjuk vágni, el tudjuk tüntetni a zavaró részeket.
Nálam a képkészítési folyamat 3 szinten zajlik:

1. Nyers kép. Ezek a képek közvetlenül a fényképezőképből, vagy ha jobban tetszik, a memória kártyáról kerülnek elő. Előfordulhat, hogy kicsit ferde, kicsit sötét, kicsit világos, vagy éppen belóg valami, de az is könnyen előfordulhat, hogy teljesen rendben van.

2. Alapszerkesztés. A “deffektes” (ferde, sötét, stb.) képeket ki kell javítani. Az alapszerkesztés során ezeket a fotókat olyan állapotba kell hozzni, amelynek a minősége megfelelő és minden körülmény között felvállalható.

3. Kreatív szerkesztés. Általában azok a képek jutnak el erre a szintre, amiket abból a célból válogattok, hogy albumba, fotókönyvbe rendezzük őket, vagy papírképet készítsünk belőle. A szerkesztés során a fényképek hangulata, mondanivalója sokkal határozottabbá válik, megjelenésük pedig egyedibb, különlegesebb lesz. Ez persze az alapszerkesztésnél jóval több utómunkát és időt igényel, ezért többnyire csak a megrendelt fényképekre alkalmazzuk.

De mutatnék egy példát:

Ezen a fotón a fehér menyasszonyi ruha miatt a környezet kissé alulexponált lett. (Zárójelben jegyzem meg, hogy még mindig ez a kedvezőbb helyzet, mivel ellenkező esetben, vagyis amikor a környezet van helyesen kiexponálva, a ruha egy részlettelen kiégett folttá vált volna)

090209_001

Alapszerkesztés után a kép tónusa sokkal kiegyensúlyozottabb

090209_002

Kreatív szerkesztés után pedig így néz ki a fotó

090209_003

Mutatnék egy másik képet is, ahol kicsit más arányban történtek a változtatások.

Ez az eredeti kép

090228_001

Mint látjátok, az alapszerkesztés során nem sok minden történt, mindössze kicsit megvágtam a képet

090228_002

Ez pedig a végeredmény egy izmosabb szerkesztgetés után. Sokkal kifejezőbb, hatásosabb és hangulatosabb így a kép, szóval megérte vele dolgozni :)

090228_003

És elkezdődött

Újjászületett végre az ivanfoto.hu. Már hónapok óta terveztem a megújulást és hosszú próbálkozások (nem értek a webszerkesztéshez, de azért nekiálltam:)) és önzetlen baráti segítségeknek hála most végre megérett a “gyümölcs”. Vagyis már majdnem. Mert még vannak részek amik csinosítgatás igényelnek, de idővel ezekre is sor kerül majd.
Viszont ami nagyon fontos, hogy a wordpress-nek hála sikerült egy olyan honlap szerkezetet felépíteni ahol az állandó és megújuló tartalom ( a honlap és a blog rész is) egy tető alatt található. Nagyon jó az is, hogy mostantól nemcsak az álló, hanem a fekvő képek mérete is elérheti a 700×469 pixelt, szóval sokkal élvezhetőbb lesz majd a megjelenés, meglátjátok, ráadásul a kommentelés is sokkal egyszerűbb, mint a régi blog-on volt, szóval ha ellenállhatatlan vágyat éreztek ahhoz, hogy valamelyik bejegyzéshez hozzászóljatok, ne fogjátok vissza magatokat :)   A lényeg, hogy ez az új honlap sokkal rugalmasabb, dinamikusabb, és frissebb, mint bármelyik elődje és így sokkal teljesebb képet kaphattok arról ki az az ivanfoto, miket fényképez, és milyen az a világ, amit a fényképezőgépünkön keresztül látni.
Kedves visszatérő látogatók! Ne felejtsétek el a könyvjelzőtökben átírni a linket www.ivanfoto.hu-ra.
Kedves új látogatók! Jó nézelődést, és ne felejtsétek el a könyvjelzőitek közé beírni: www.ivanfoto.hu ;)

Végül egy kis illusztráció a fentebb leírtakhoz. Álló kép régen és most




Fekvőkép régen




És fekvőkép most

© Copyright www.ivanfoto.hu - Designed by Pexeto

WP SlimStat