Nálatok laknak-e állatok?

Nálunk igen…. Ez itt az új lakótársunk, Cica (!)

Éppen fotókat szerkesztek ide, a blogra, gondoltam addig megosztok Cicáról egy pár fotót.

Főzőcske fotócska

Higgyétek el, nem véletlenül olyan fontos számunkra, hogy ne “megrendelőink” legyenek, hanem barátaink. Nézzétek, ma is milyen jól jártam azzal, hogy Judittal találkoztam. Ilyen finom sütiket hozott nekem. Oké-oké, nem azért jött, hogy engem fölhizlaljon, hanem azért, hogy kicsit az fotózásról beszéljünk, de azért a sütiket kiköveteltem magamnak :) . Azt pedig, hogy a fotózás és a sütik miként kapcsolódna egymáshoz megnézhetitek Judit blogján.

Főzőcske fotócska

Rendezvény fotózás

Rendezvény fotózás

Közben ősz lett…

Drága Olvasók

Mint azt már korábban említettük, oTo bejegyzései között helyet kapnak majd a sajátjaim is itt a blogon. Fogadjátok hát szeretettel az elsőt  ;)

Kiváló idővel kezdődött a november, mi lehet jobb ilyen időben, mint egy jó kis délutáni séta. S ha az ember egy szép őszi délutánon sétálni indul, jó ha nem felejti otthon a fényképezőgépét, mert harapnivaló színekkel lehet ilyentájt találkozni.

Nézzünk körül bokrok alatt…

Ágak között…

Fejünk fölött…

Lábunk alatt…

Persze ne feledkezzünk meg a portrékészítésről sem. Őszi Zotya-portré :)

Ezt pedig Zotya készítette rólam

Hazaérvén nézzünk még körül szüleink háza táján, ahol ilyen soha nem látott arcokkal is találkozhatunk :)

Rendezvény fotózás

Rendezvény fotózáson jártam a Sanyi és Aranka színházban. Fekete falak, fekete padlóval és fekete székekkel. “Nyami” :) Viszont az előtér annál hangulatosabb

Rendezvény fotózás

Hozzáteszem, eddig még sehol sem voltak annyira segítőkészek, a világítással, mint itt. Köszönöm

© Copyright www.ivanfoto.hu - Designed by Pexeto

WP SlimStat