Fotósokat találtam!!!
- Dátum: 2010. február 21. vasárnap
- Szerző: oto
- Kategória: fényképészeknek, modell, portré, régi blog, világom
13
Kicsivel több mint egy éve, még a régi blogon, közzé tettem egy felhívást, amiben fényképészeket kerestem abból a célból, hogy egy kis fotóklub szerűséget hozzunk létre. Max. 5-10 fős létszámú csoportban gondolkoztam, aminek a célja az információ megosztás, és egymás szakmai segítése lett volna. Szerencsére többen is jelentkeztek, akikkel azóta is kapcsolatban állunk egymással, ráadásul két esetben személyes találkozót is sikerült összehozni, de valamiért mégsem indult be a gépezet.
Azonban úgy tűnik, hogy a sors kiszámíthatatlan bolondozásai ellenére életünk mégis csak egy meghatározott mederben folyik, hiszen alig két hónapja, teljesen váratlanul egy olyan segítőkész és őszinte társaságban találtam magam, amilyenről legtöbben álmodni sem mernénk, pedig, amint lentebb látni fogjátok, érdemes. Azt hiszem ez a néhány jó szándékú ember már rég felismerte, hogy a legtöbbet egymástól tanulhatjuk és sokkal eredményesebb kollégáinkat szövetségeseinknek, nem pedig konkurenciának tekinteni.
Az első levél váltásokat új ismerőseimmel rövid időn belül személyes találkozó is követte, és hála Istennek (sors mellett a másik nagy hatalom
) tegnap ismét sikerült találkoznom velük.
A találkozó helyszínéül a BG71 Foto műtermét választottuk, az aktuális téma (bár ilyen nincs) pedig a glamour fotózás volt

Aki időben odaért, annak még ilyen szuper papucs is jutott

Mi egy kicsit késtünk, így amikor beléptünk, ez a látvány fogadott

Helyesbítenék. Ez


Velünk volt 3CPO is, bár egy kicsit meghízott a Jedi visszatérése óta

Csak tudnám Koti mit néz annyira a másik oldalon

Á-há, ééértem ![]()


Kicsit furcsa társaság. Van aki kádból…

…van aki belső hang(ha már megemlítettük a Jedi-ket) alapján szereti csinálni

De a lényeg, hogy mindenki szereti csinálni

Én is


Összesen tizenhárman voltunk fotósok, szóval volt egy kis sürgés-forgás



De mondanom sem kell, hogy mindenkire sor került

Még Erikára is

Ennyien voltunk:
Fogarasi Zoli, Csóka Zsolt, Takács Zsolt, Toplak Zoli, Szabó Pali, Iván Orsi, Kancsár Csilla, Iván Ottó, Györki Zoli, Szegfi Róbert, Kovács Attila, Takács Attila, Szabó Erika. Látogassatok el az ő honlapjukra is, hátha blogolnak az eseményről, és akkor látni fogjátok milyen sokféleképpen meg lehet fotózni ugyan azt a témát
Itt mondanék külön köszönetet Kökényesi Verának a sminkért, Varjú Katának a frizuráért, és NAGY-NAGY hála Izának amiért négy órán keresztül kitartóan és fáradhatatlanul pózolt nekünk

A “kötelező
” rész után beültünk még páran egy helyre, átbeszélni kicsit az utómunkát, meg csak úgy…

Ezt a szép képet Izáról pedig a végére tartogattam. Inkább ez maradjon meg bennetek a laptopbámulós helyett

1nap1fotó 2/1
- Dátum: 2010. január 5. kedd
- Szerző: oto
- Kategória: 1nap1fotó, régi blog
35
Blogolni jó! Erre már akkor rájöttem, amikor először találkoztam fotós bloggal. A legnagyobb hatással Jessica Claire “blog-site”-ja volt rám, ahol az aktív és passzív tartalom együtt jelenik meg. Ez az elgondolás annyira megtetszett, hogy én is hasonló szerkezetet alakítottam ki a saját honlapomon. Blogolni jó! De megvan az a hátránya, hogyha sokáig nem frissül az aktív tartalom a blog is ugyanolyan unalmassá válik, mint egy statikus honlap. Sajnos (szerencsére) az én esetemben ahhoz, hogy egy új bejegyzést írjak nem elég egy elkészült munka kép anyaga, de érzelmileg is rá kell hangolódnom ahhoz, hogy a billentyűzet fölé hajoljak. Viszont amikor nehéz időszakon megyünk keresztül, nem olyan könnyű ez a ráhangolódás, mindig csak a panaszkodás és az önsajnálat ami kikívánkozik az emberből. Viszont ez az oldal, ahogy azt már többször is mondtam arra hivatott, hogy inkább boldogságot vidámságot és szépséget próbáljon meg bemutatni.
Blogolni jó! Tegnap este mégis hiába gubbasztottam hosszú perceket a monitor előtt, elmaradt a világnak kitárható gondolatok áradása![]()
Szerencsére ma estére újból összeállt a kép. 2008 novemberében, még a régi blogon elindítottam egy játékot “1nap1fotó” néven. A játék lényege az volt, hogy 30 napon keresztül minden nap készítenem kellett egy, fényképet, amire a látogatók 1-7 pont közötti szavazatokat adhattak. A játék végén a szavazók közül kisorsoltam egy nyertest, aki választhatott egy képet, amiből 25×38-as keretezett fotót kapott ajándékba. A feladat nem volt egyszerű, nagy kihívás volt számomra, hogy minden nap valami új és izgalmas témát kapjak lencsevégre, többször is kudarcot vallottam, de azt hiszem jó gyakorlatot jelentett abból a szempontból, hogy tovább fejlesszem a fotós látásmódomat és nyitottabb szemmel járjak a világban.
2009 novemberében szintén szerettem volna elindítani egy ilyen játékot, de sajnos a körülmények nem tették lehetővé. Most viszont megint érzem magamban az erőt, meg olvastam pár inspiráló dolgot, meg egyébként is blogolni jó, szóval elérkezettnek látom az időt ahhoz, hogy elindítsak egy újabb 1nap1fotó-s játékot. Azonban előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nagy valószínűséggel rengeteg valódi értékkel NEM rendelkező fénykép is bekerül majd a “közösbe”, ezekért előre is elnézést kérek, de bízom benne előbb utóbb mindenki talál olyan képet is, ami igazi esztétikai élmény jelent számára
A játékkal kapcsolatos tudnivaló tehát a következő:
Minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az “1nap1fotó”-s kategóriában található képeket 1-7 között (hozzászólni nem kötelező, elég pontozni), én pedig minden hónapban kisorsolok valamilyen fine-art keretezési eljárással készített 30x40cm-es nagyítást (“dekorblokk”, vagy vászonposzter formájában) a szavazók között. Hajrá : ))
Ez pedig az első kép. Semmi extra, csak valami bádogbödön árnyéka, meg a fal amit a fiúk szanaszét firkáltak. Naná, hogy a festés árát levonom majd a zsebpénzükből![]()

Kriszta és Tomi – trash the dress
- Dátum: 2009. május 23. szombat
- Szerző: oto
- Kategória: esküvő után/TTD, régi blog
5
Még nincs egy éve, amikor a régi blogon arról írtam, hogy a nyugati országokban mennyivel több dimenzión zajlik egy esküvő fényképezése. Ott nem egyszerűen csak az esküvő napján fényképeznek, hanem van külön engagement (eljegyzés), bridal (menyasszonyi portré), day after(esküvő utáni) és trash the dress (TTD) fotózás is. Az engagement session egy olyan fotósorozatot jelent, amit az esküvőt megelőzően készítenek. Ezt az “Esküvő-előtti” fényképezést tavaly óta már én is beillesztettem a szolgáltatásaim közé, hiszen remek lehetőséget teremt arra, hogy az ifjú párral kicsit megismerkedjünk, összebarátkozzunk, és az esküvő napján ne idegenként kelljen együtt dolgoznunk, viszont a többi kategória még elég távolinak tűnt akkor. Azonban, hihetetlen módon néhány hónapja több esküvős és fényképész fórumon is forró témának számít a Trash The Dress fotózás. Az USA-ból elindult irányzat lényege, hogy a megvásárolt és egy életben csak egyszer használatos ruhát fölösleges a padláson tárolni, sokkal érdemesebb egy izgalmas, kreatív fotózás során teljesen tönkre tenni (összefestékezni, besarazni, szétszaggatni stb.)
Tavaly még nem hittem volna, de mostanra számomra is kiderült, hogy nálunk, Magyarországon is rengeteg menyasszony nyitott egy ilyen TTD jellegű megmérettetésre, ami azért itthon egy kicsit másféleképpen működik. Vannak, akik megelégednek egy extrém helyszínen (pl gyártelep) készült sorozattal, anélkül, hogy a ruhában jelentősebb kárt okoznának. Másrészt, többen direkt egy ilyen fotózás céljára vásárolnak használt, vagy pár ezer forintért beszerezhető menyasszonyi ruhát. Úgy vettem észre, hogy ez a hirtelen fellángolás, valamit az, hogy nem mindenki ugyan azt érti TTD alatt többek szemében is hiteltelenné teszi ezt az irányzatot. Én személy szerint úgy gondolom, hogy nagyon jó lehetőség egy izgalmas, kötetlen fotózásra, ahol nem csak a fotós, de a fotóalany is korlátlanul élvezheti a stílus nyújtotta szabadságot. Csupa móka és kacagás az egész. Akkor meg miért ne csinálnák? ![]()
Meséltem erről Krisztának is (nem a gyermekeim anyja, hanem egy ismerősöm), aki elmondta, hogy ő ezt az egészet ilyen konténerből kimászósan tudná elképzelni… Na, mondom: Rendben van. És mond csak, be is vállalnád? Azt feleli: igen. Gyorsan vettünk is egy ruhát a Szilka Szalonban, és elkezdtem helyszíneket keresgélni. Közben jöttek az ötletek, ráadásul Krisztával eléggé szuperadditív hatásal voltunk egymásra (hiába, a hülyeség már csak ilyen
), és nem kellett hozzá sok idő, hogy Tomit is belerángassuk a buliba…
Persze előkészületekre itt is szükség volt

És amíg a lányok sminkeltek…

… a fiúk köveket dobáltak

Báránybőrbebújtfarkasbőrre tetovált farkas

Most egy darabig nem is írnék többet, inkább hagyom, hogy kibontakozzon a történet























Csokor dobás











Tomi üzenete az érző szívű lányoknak, és a hatóságoknak: “Jól vagyok. Személyi sérülés nem történt.”

frissítés: közben készült egy slideshow is a képekből. Van hozzá zene meg minden: http://vimeo.com/4801453
Nincs minden veszve
- Dátum: 2009. április 9. csütörtök
- Szerző: oto
- Kategória: régi blog, világom
0
Múlt hónapban egy elég kellemetlen dolog történt velem. A laptopom, amin dolgozni szoktam összeomlott. De nem csak úgy, hogy “hagyjál ma nincs kedvem dolgozni”, hanem totálisan. Úgy, hogy az összes adat ami rajta volt megsemmisült. Szerencsére a kár mégsem volt jelentős, mert már mindenről készült biztonsági másolat, mindenről kivéve az “1nap 1fotó“-s képeimet
. Ami azt jelenti, hogy összesen három fotó maradt meg az utókor számára:
- a legtöbb pontszámot kapott kép (ez nálunk lóg a nappaliban)
- a Marcsus által választott kép (ez nála lóg, állítólag az ágy fölött)
- és a lila virágos kép, amit épp a rendszerösszeomlás előtt nyomtattam ki egy ismerősömnek névnapi ajándékként.
Nos azt hiszem az eredeti állományok elvesztése eléggé megdobta ennek a három fotónak az értékét (nem ezt hívják magabiztosságnak?
), de még mielőtt bárki valamilyen fondorlaton kezdené el törni a fejét arról, hogyan is juthatna hozzá az említett fényképekhez, el kell mondanom, hogy nincs minden veszve. Ugyan is kb. fél órája, amikor az itthoni számítógépen rendezgettem a dolgokat, rábukkantam egy mappára: nyers081109-1203.
Azt hiszem fölösleges tovább ragoznom a dolgot. A képek bár nyersek, megvannak, jól vannak, hamarosan elkészül a biztonsági másolat is, és van nagy öröm, boldogság…
Az 1nap1fotó ideje alatt természetesen több olyan fénykép is készült, ami akkor nem került publikálásra (illetve több olyan is, ami jobb lett volna, ha nem kerül publikálásra). Ezek a képek nem tudom melyik kategóriába tartoznak, de most örülök, hogy megvannak, ezért kiteszem őket ide


Fotósok klubja (2)
- Dátum: 2009. március 29. vasárnap
- Szerző: admin
- Kategória: fényképészeknek, régi blog, világom
5
Van ez a klub. Tegnap megtartottuk a második összejövetelt a Barabás Villában. Megmondom őszintén, nagyon jó dolog ilyen sok tettre kész emberrel összebarátkozni. Hiszen alighogy felvetettem ennek a találkozósdinak az ötletét, azonnal érkeztek a pozitív visszajelzések. Azután alighogy megtartottuk az első találkozót máris érkeztek a kezdeményezések: “Legközelebb már dolgozunk is!”:), majd a felajánlások (hozok vakuszettet!, tudok szerezni modelleket!, ismerek egy sminkest!…). Az igazat megvallva először kicsit gyorsnak találtam a tempót, úgy éreztem elaprózzuk majd magunkat, gondoltam elötte kicsit dumcsizhatnánk még talán, de végül hagytam, hogy sodorjanak az események. És jól tettem, mert tegnap este nem lehetett hibázni. Úgy értem, hogy csupa jó fej, közvetlen és őszinte emberrel ismerkedtem össze. Mindenki azért jött, hogy jól érezze magát, közben kicsit fotózzon, beszélgesen, ismerkedjen. Bennem legalábbis ez maradt meg. Előfordulhat, hogy a többiek majd lehurrognak, mivel nekem nem kellett vakuszettet cipelnem, vakuszettet kicsomagolni, vakuszettet állítgatni, vakuszettet elcsomagolni stb. De azért van itt pár kép, ami azt bizonyítja, hogy mindenkinek volt egy két jó pillanata
Például, amíg egyesek a pózokat tanulmányozták…

…másokat sminkeltek


Legutóbb többen is voltak, akik nem tudtak eljönni, pl Szabó Pali és Micha


De ott volt most Radványi Tibi is a businessphoto.hu-tól.

Kozma Judit (köszi a helyszínt)


Ott volt még Gyarmati Éva is, de sajnos róla nincs fotóm, viszont volt ott egy ilyen szép kép

Azért kicsit fényképeztem is (tudnám ezt miért írtam ide:))



bmp most a kameráját is elhozta, és csak videózott, videózott…

Végül néhány csoportkép. A viccesebbeket választottam, remélem nem lincselnek meg érte


