Szerkesztés három szinten (ismétlés)

Ez a bejegyzés már megjelent egyszer a régi blog-on, de elégé fontosnak tartom a munkánk bemutatásának szempontjából ahhoz, hogy átmásoljam ide is.

Egy fotó elkészítése nem csak a fényképezőgép beállításából, a kép megkomponálásából és az exponálógomb lenyomásából áll. A fotó elkészítéséhez hozzátartozik az utómunka, a képszerkesztés is, ahol a fénykép megkapja a végső formáját, amikor a leginkább képes átadni azt az üzenetet, hangulatot, ami a fotó készítésekkor megfogant bennünk. Az utómunka során – ha kell – még jobban ki tudjuk emelni a témát, vagy le tudjuk vágni, el tudjuk tüntetni a zavaró részeket.
Nálam a képkészítési folyamat 3 szinten zajlik:

1. Nyers kép. Ezek a képek közvetlenül a fényképezőképből, vagy ha jobban tetszik, a memória kártyáról kerülnek elő. Előfordulhat, hogy kicsit ferde, kicsit sötét, kicsit világos, vagy éppen belóg valami, de az is könnyen előfordulhat, hogy teljesen rendben van.

2. Alapszerkesztés. A “deffektes” (ferde, sötét, stb.) képeket ki kell javítani. Az alapszerkesztés során ezeket a fotókat olyan állapotba kell hozzni, amelynek a minősége megfelelő és minden körülmény között felvállalható.

3. Kreatív szerkesztés. Általában azok a képek jutnak el erre a szintre, amiket abból a célból válogattok, hogy albumba, fotókönyvbe rendezzük őket, vagy papírképet készítsünk belőle. A szerkesztés során a fényképek hangulata, mondanivalója sokkal határozottabbá válik, megjelenésük pedig egyedibb, különlegesebb lesz. Ez persze az alapszerkesztésnél jóval több utómunkát és időt igényel, ezért többnyire csak a megrendelt fényképekre alkalmazzuk.

De mutatnék egy példát:

Ezen a fotón a fehér menyasszonyi ruha miatt a környezet kissé alulexponált lett. (Zárójelben jegyzem meg, hogy még mindig ez a kedvezőbb helyzet, mivel ellenkező esetben, vagyis amikor a környezet van helyesen kiexponálva, a ruha egy részlettelen kiégett folttá vált volna)

090209_001

Alapszerkesztés után a kép tónusa sokkal kiegyensúlyozottabb

090209_002

Kreatív szerkesztés után pedig így néz ki a fotó

090209_003

Mutatnék egy másik képet is, ahol kicsit más arányban történtek a változtatások.

Ez az eredeti kép

090228_001

Mint látjátok, az alapszerkesztés során nem sok minden történt, mindössze kicsit megvágtam a képet

090228_002

Ez pedig a végeredmény egy izmosabb szerkesztgetés után. Sokkal kifejezőbb, hatásosabb és hangulatosabb így a kép, szóval megérte vele dolgozni :)

090228_003

És elkezdődött

Újjászületett végre az ivanfoto.hu. Már hónapok óta terveztem a megújulást és hosszú próbálkozások (nem értek a webszerkesztéshez, de azért nekiálltam:)) és önzetlen baráti segítségeknek hála most végre megérett a “gyümölcs”. Vagyis már majdnem. Mert még vannak részek amik csinosítgatás igényelnek, de idővel ezekre is sor kerül majd.
Viszont ami nagyon fontos, hogy a wordpress-nek hála sikerült egy olyan honlap szerkezetet felépíteni ahol az állandó és megújuló tartalom ( a honlap és a blog rész is) egy tető alatt található. Nagyon jó az is, hogy mostantól nemcsak az álló, hanem a fekvő képek mérete is elérheti a 700×469 pixelt, szóval sokkal élvezhetőbb lesz majd a megjelenés, meglátjátok, ráadásul a kommentelés is sokkal egyszerűbb, mint a régi blog-on volt, szóval ha ellenállhatatlan vágyat éreztek ahhoz, hogy valamelyik bejegyzéshez hozzászóljatok, ne fogjátok vissza magatokat :)   A lényeg, hogy ez az új honlap sokkal rugalmasabb, dinamikusabb, és frissebb, mint bármelyik elődje és így sokkal teljesebb képet kaphattok arról ki az az ivanfoto, miket fényképez, és milyen az a világ, amit a fényképezőgépünkön keresztül látni.
Kedves visszatérő látogatók! Ne felejtsétek el a könyvjelzőtökben átírni a linket www.ivanfoto.hu-ra.
Kedves új látogatók! Jó nézelődést, és ne felejtsétek el a könyvjelzőitek közé beírni: www.ivanfoto.hu ;)

Végül egy kis illusztráció a fentebb leírtakhoz. Álló kép régen és most




Fekvőkép régen




És fekvőkép most

© Copyright www.ivanfoto.hu - Designed by Pexeto

WP SlimStat