Edina és András – esküvő előtt

Szeretem a internetet. Szeretem, hogy az interneten keresztül új világokba nyerhetünk betekintést, kiszélesedhet a látásmódunk, új dolgokat tanulhatunk. Az egyik legjobb dolog, amit az internet segítségével eltanulhattunk a nyugati kollégáktól az “esküvő előtti” fotózás. Eddig akárkitől hallottam vagy olvastam csak pozitív értelemben nyilatkozott róla, fotósok és fotóalanyok egyaránt, és nem véletlenül. Csupa móka és kacagás az egész :) , nincsenek megkötések, nincs idegeskedés, kapkodás. Csak két ember van, egy fiú és egy lány, akik szeretik egymást, jól érzik magukat egymás karjában, és boldogok, hogy együtt lehetnek.
Valahol a környéken van még egy fotós is, aki szintén boldog, mert ilyen vidám és őszinte embereket fényképezhet, megkötések nélkül, ráadásul a helyszínekkel és időpontokkal is szabadon garázdálkodhat.
Mondjuk Edina és András esetében ez a helyszín dolog nem fedi a valóságot… Pontosabban nagyon is lefedi :) … Inkább kezdem az elején. Amikor esküvő előtti fotózásról van szó, és felmerül a helyszín kérdése, általában azokat a helyeket szeretem, amikhez a pár érzelmileg is kötődik. Első randi, első csók, első színes tv vásárlás,  ilyenek. Persze ezek a helyek nem mindig “elérhetőek”, de például Edináék esetében nem is jöhetett szóba más csak a Normafa. Mint számomra is kiderült ez egy olyan központi hely az életükben, hogy ha akarnám se tudnám lebeszélni őket róla. De miért is akartam volna?

Egyébként a fényképezés során rengetek hasznos információra szert tettem. Ez itt például egy csavar, amit ha megfogunk, csak kívánunk kell valamit, és az máris teljesül. Én mondjuk egy sört kívántam, de nem jött be :(

090707_001

Ez pedig az ő padjuk

090707_002

Látjátok milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen mosolygós társasággal lehettem?

090707_003

Érdekes, mert többnyire úgy szokott lenni ezekkel a fotózásokkal, hogy a fényképész többé-kevésbé készül rá. Ugyanezt elmondhatjuk a lányokról, menyasszonyokról is, ők talán kicsit még izgulnak is mellé, viszont a pasikat általában hidegen szokta hagyni ez a fényképezősdi. Most viszont úgy tűnt, hogy András készült közülünk a leginkább. Nagyon határozott elképzelései voltak azzal kapcsolatban, hogy hol és mivel készítsünk képeket. Ez a rét mondjuk pont nem volt a listán :)

090707_004

Hogy miért tettem fel ezt a képet? Azért, mert fiatalos, lendületes, teli van élettel és mozgással, vidámsággal… Szóval ezért

090707_005

090707_006

Én kifejezetten vasútállomás kedvelő vagyok, de ez most nem az én saram :)

090707_007

090707_008

Nos, igen. Ha velem dolgoztok a futás esélye jelentős

090707_009

Normafa mh.

090707_010

090707_011

Hogy ezek a mai lányok milyen csimpaszkodósak :)

090707_012

090707_013

Ilyen, amikor András megnevetteti Edinát

090707_014

És ilyen, amikor Edina megnevetteti(?) Andrást :)

090707_015

A Normafánál kapható rétes többször is szóba került, ezért ezt nem hagyhattam ki

090707_016

090707_017

Nincs is jobb annál, mint amikor valaki pukkadozik a nevetéstől

090707_018

Úgy gondoltam, hogy magammal viszem a családot is, és amíg apa fényképez, addig a fiúk kirándulhatnak kicsit. Úgy alakult, hogy “munka” közben is összefutottunk

090707_022

Marcit persze egyből lázba hozta a fényképezőgép. Ezt a fotót is ő készítette

090707_019

AZTÁN KISÜTÖTT A NAP!!!! :)

090707_020

090707_021

090707_023

Egy kis mókázás a játszótéren

090707_024

Természetesen a favonat sem maradhatott ki

090707_025

090707_026

Az egyik kedvencem

090707_027

csiki-csiki

090707_028

090707_029

090707_030

090707_031

Az internetnek hála, nem rég láttam hasonló jellegű fotókat. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, de legalább most már tudjuk, hogy ilyet is lehet. Azért az tőlem is távol áll, hogy csak ilyen képeket készítsek, de úgy gondolom, hogy egy-két hasonló fotó beszúrásával izgalmasabbá lehet tenni egy sorozatot

090707_032

6 hozzászólás


  • vőlegény

    Azt elfelejtettem mondani, hogy ha elárulod mi volt a kívánság, akkor sajnos sosem fog teljesülni… :grin:

    A képek nagyon klasszak…tényleg. Ami külön öröm: lehet, hogy a gyerekeket majd Marci fotózza már. :smile:

    2009. július 7. kedd
  • Megnézve a képeket az jutott eszembe, hogy ruha-ügyileg szoktak tőled tanácsot kérni és ha igen, mit mondasz?
    Az elején kimondottam zavart a lány piros nacija, a közepén észrevettem hozzá a piros kiegészítőket és úgy már jó volt, a réteses képnél meg egyszerűen kell oda ellenpontként a piros naci.

    2009. július 8. szerda
  • oto

    Portrénál, főleg műtermi portrénál elég határozottan beleszólok. Ott azt veszem alapul, hogy a ruha harmonizáljon a háttérrel, és önmagával is (alsó rész-felső rész). Esküvő előtti sorozatnál nem szokott külön kérésem lenni a ruhát illetően. Esetleg annyi, hogy kicsit elegánsabb legyen, ne tréning. Edináéknál egyébként kifejezetten teszik ez a “fehérpiros-kékfehér” kombináció. Ettől szerintem nem csak érzelmileg, de vizuálisan is egynek tűnnek :)

    2009. július 8. szerda
  • [...] Edina az oka. Ugye azt eddig is tudtuk róla hogy csinos, és azt is tudtuk, hogy mosolygós (segítség), de múlthéten szombaton azt is megtudtuk, hogy mennyire helyén van a szíve. Jó, rendben, ezt [...]

    2009. augusztus 19. szerda
  • [...] gondolkoztam, hogy mi lenne, ha az összes páromat a Norma fánál fényképezném. Legutóbb Edinát és Andrást fotóztam itt akikről szintén rengeteg kacagós kép készült. Lehet valami abban a [...]

    2010. szeptember 21. kedd
  • Adrienn

    A 23. kép (direkt megszámoltam!) ;-) – az erdei ösvényen, szembe fényben sétálós -gyönyörű!!!! Nagyon tetszik! :)

    2010. szeptember 22. szerda

Szólj hozzá


Név*

Email(nem nyilvános)*

Honlap

Üzenet*

Küldés

© Copyright www.ivanfoto.hu - Designed by Pexeto

WP SlimStat