Eleonóra – portré

Értékelni nagyon sokféleképpen lehet, de azt hiszem mindig a szempontjaink, az irányelveink azok, amelyek megsúgják nekünk, hogy mi az ami tetszik és mi az ami nem. Mivel a fényképészet egy nagyon bonyolult technikai sport, a rengeteg összetevő miatt nem könnyű tökéleteset alkotni, de úgy gondolom, hogy ha sikerül a fő szempontjainkat megvalósítani és jól kiemelni őket, elterelhetjük a figyelmet a zavaró dolgokról és értékeset alkothatunk.
Őszintén szólva a fényképészet technikai része sosem érdekelt igazán. Nem tudnám megmondani fejből például azt, hogy hány lencsetagból állnak az objektívjeim, de azt sem, hogy mekkora a vakum kulcsszáma*. Sőt, az sem mindig érdekel, ha éppen kicsit sárgás, vagy zajos, vagy életlen, vagy kiégett, esetleg ferde a fotó, amit készítettem. Az én fő szempontjaim a természetesség, vidámság, őszinteség, életszerűség illetve a kedvencem, és a legfontosabb, hogy kacagjanak a fényképen.

Tegnap előtt az a megtiszteltetés ért, hogy Krusic Eleonórát fényképezhettem, aki az Opera zenekarának fuvolistája. Eleonóra (és ez nem túlzás) a legvidámabb ember, akivel valaha találkoztam. Az az örök optimista típusú ember, akit az élet pozitív dolgai kötnek le, aki mindenen képes nevetni, de a legjobban mégis saját magán. Nos, erre mit mondjak? Így könnyű Így fotózni is könnyű

Természetesen a fényképezésre eljött a fuvola is

na, kezdődik

Volt élő zene is, meg minden

Persze a kacagás egy percig sem szünetelt

Végére megpróbáltunk még egy kis színt belevinni. Itt már szó szerint zsibbadt az arcom a sok röhögéstől

*csak azért is utána néztem
Kulcsszám 35 mm-es zoom fej állásnál, 20°C: 38 (ISO 100,m), 53 (ISO 200,m)