Fotósok klubja (2)

Van ez a klub. Tegnap megtartottuk a második összejövetelt a Barabás Villában. Megmondom őszintén, nagyon jó dolog ilyen sok tettre kész emberrel összebarátkozni. Hiszen alighogy felvetettem ennek a találkozósdinak az ötletét, azonnal érkeztek a pozitív visszajelzések. Azután alighogy megtartottuk az első találkozót máris érkeztek a kezdeményezések: “Legközelebb már dolgozunk is!”:), majd a felajánlások (hozok vakuszettet!, tudok szerezni modelleket!, ismerek egy sminkest!…). Az igazat megvallva először kicsit gyorsnak találtam a tempót, úgy éreztem elaprózzuk majd magunkat, gondoltam elötte kicsit dumcsizhatnánk még talán, de végül hagytam, hogy sodorjanak az események. És jól tettem, mert tegnap este nem lehetett hibázni. Úgy értem, hogy csupa jó fej, közvetlen és őszinte emberrel ismerkedtem össze. Mindenki azért jött, hogy jól érezze magát, közben kicsit fotózzon, beszélgesen, ismerkedjen. Bennem legalábbis ez maradt meg. Előfordulhat, hogy a többiek majd lehurrognak, mivel nekem nem kellett vakuszettet cipelnem, vakuszettet kicsomagolni, vakuszettet állítgatni, vakuszettet elcsomagolni stb. De azért van itt pár kép, ami azt bizonyítja, hogy mindenkinek volt egy két jó pillanata :)

Például, amíg egyesek a pózokat tanulmányozták…

090328_002

…másokat sminkeltek

090328_003

090328_006

Legutóbb többen is voltak, akik nem tudtak eljönni, pl Szabó Pali és Micha

090328_001

090328_011

De ott volt most Radványi Tibi is a businessphoto.hu-tól.

090328_005

Kozma Judit (köszi a helyszínt)

090328_007

Tiboldi Tamás

090328_010

Ott volt még Gyarmati Éva is, de sajnos róla nincs fotóm, viszont volt ott egy ilyen szép kép

090328_004

Azért kicsit fényképeztem is (tudnám ezt miért írtam ide:))

090328_009

090328_013

090328_012

bmp most a kameráját is elhozta, és csak videózott, videózott…

090328_008

Végül néhány csoportkép. A viccesebbeket választottam, remélem nem lincselnek meg érte

090328_014

090328_015

090328_016

5 hozzászólás


  • Jó kis móka volt. :)
    Legközelebb majd konkrét elképzelésekkel kéne menni (főleg most, .h már ismerjük a helyszínt ;)

    2009. március 30. hétfő
  • oto

    Igen, a koncepció szerintem is fontos lenne

    2009. március 30. hétfő
  • [...] Kapcsolat « Fotósok klubja (2) [...]

    2009. március 31. kedd
  • hat ez eleg csunya :sad:

    2011. december 4. vasárnap
  • atol meg valami jo van bene* :razz:

    2011. december 4. vasárnap

Szólj hozzá


Név*

Email(nem nyilvános)*

Honlap

Üzenet*

Küldés

© Copyright www.ivanfoto.hu - Designed by Pexeto

WP SlimStat