Lilla és Milán – esküvő előtt
- Dátum: 2011. június 16. csütörtök
- Szerző: oto
- Kategória: esküvő előtt
6
Kiültem ide a padra a füzetemmel a kezemben, hogy megfogalmazzam Lilla és Milán esküvő előtti fotózásának beszámolóját. Megvallom, kicsit döcögősen megy, nem mindig jön ez magától, ráadásul most a fiúk is itt pacsálnak, visítoznak, zsiványkodnak. „Jaj apa, kijött a szelep a medencéből”, „Jaj apa, éhes vagyok”, „JAJJ FIAM, NE IGYÁL ABBÓL A KOSZOS VÍZBŐL!!!!”
Szóval nem mindig jön ez magától. Néha ilyenkor azt a módszert választom, hogy elkezdek leírni mindent, ami az eszembe jut és várom, hogy kibontakozzon a történet.
És ha már a történet tartunk. Lilla és Milán esküvő előtti fényképezésének története is itt kezdődött. Ok, nem a padnál, hanem a kertkapuban, hiszen abban egyeztünk meg, hogy nálunk találkozunk, és itt a környéken készítünk néhány képet.
Azoknak akik esküvő fényképezéssel foglalkoznak, vagy rendszeresen olvasnak fotós blogokat, illetve jártasak a témában szerintem már közhelyesen hangzik, amikor arról olvasnak, hogy milyen jók ezek a fotózások, hiszen segítenek abban, hogy az ifjú pár és a fényképész jobban megismerje egymást, kicsit összebarátkozzanak, így a pár oldottabban viselkedik majd az esküvő napján, nem hozza őket zavarba a fényképezőgép, nyitottabbak lesznek a fotós felé, stb. Most, hogy így ülök a padon (és a fiúk már a szomszédban rosszalkodnak
) rájöttem arra, hogy az esküvő előtti fényképezés nem arra való, hogy a fotós és a megrendelő megbarátkozzanak egymással, hiszen a barátság már eleve adott a mindenféle rezgések, sors, csillagok meg miegymás által. Ezek a fényképezések nem létrehozzák a barátságot, hanem elmélyítik azt. És ez a szuper dolog benne. Biztos vagyok abban, hogy Lilla és Milán akkor is ugyanolyan mosolygós és közvetlen lett volna az esküvőjük napján, ha nem találkozunk előtte három nappal. Azonban a szerdai fényképezésnek köszönhetően mindhárman olyan közös élményekkel gazdagodtunk, amelyeket nehéz lesz elfelejteni. Ha másért nem azért, mert több fotó is készült róla
Azt hiszem ideje megmutatnom őket
Milán plusz segítséget kapott. Őt ez combfix is segíti az emlékezésben

Ez pedig már keresztúr központban készült. Hát, kellett egy kis idő amíg összeszedték magukat, és a “feladatra” tudtak koncentrálni

Végül sikerült egy kandallópárkányra illőt készíteni

Aztán folytatódhatott a dili





Móka jóga

… és társai



Azért jutott idő egy kis szenvedélyre is


Meglesős


Lebukós

Hiába na, szép dolog a szerelem



Ezek pedig már a napsugarasok. Nagyon ment ez nekem aznap![]()





Az Alanyok
Minden elismerésünk a Mesteré.
Többet kaptunk egy fotózásnál… egymás MOSOLYÁT és SZERELMÉT!
Judyt
utcsó előtti my favorite
oto
köszi. és örülök
Judit, egyetértek veled
Zsuzsi
Legkedvencem az utolsó előtti. Most látom, hogy nem vagyok egyedül
juhászné dobsonyi nóra
hamisgyöngy
Véletlen szédültem erre a honlapra!!!:-) Elképesztően varázslatosak a fotók!!! Kedvenceim is vannak!!! Gratula a Mesternek!!! Jahh és nem utolsó sorban Nektek Kedves Ismeretlen Pár!!!:-)