Márti és Feri – esküvő után
- Dátum: 2010. április 3. szombat
- Szerző: oto
- Kategória: esküvő után/TTD, világom
2
Tegnap szerencsére alkalmam nyílt arra, hogy készítsek néhány esküvő utáni felvételt Mártiról és Feriről. Sajnos (érthető okokból) az esküvőjüket nem fényképezhettem, viszont már régóta terveztem, hogy berángatom őket egy ilyen kis utólagos mókába. A “berángatom” kifejezést jelen esetben nyugodtan szó szerint vehetitek, hiszen nem kevés rábeszélésre, és trükközésre volt szükség ahhoz, hogy ezek a képek megszülessenek. Hiába, a lelkesfényképész szülők már csak ilyenek. Ilyen folyton elfordulósak
Nem is vagyok teljesen elégedett az anyaggal, úgyhogy kedves anya és apa: készüljetek fel a folytatásra
“Egy, csak egy legény van talpon a vidéken”

- Mártikám, ez itt mind a miénk lesz.
- Feri! Ki akar ennyi füvet nyírni?


Végre egy közös kép

Igazából nem is fényképezkedni mentünk, csak a fiúkat elvittük követ dobálni és füvet tépkedni én pedig próbáltam anyut és aput minél közelebb terelni egymáshoz

A fűtépkedő versenyt (amiben egyedül ő indult) a Marci nyerte


Azért sikerül pár portrét is készíteni





Sőt, még közös fotót is



Ez pedig már egy másik történet. 1-2 hete befűztem egy Sensia 400-as diát, mert filmre fotózni még mindig jó
Keresztbe hívtam le, azért ilyen “szépek” a színei. Utómunka nincs rajtuk

Daninak kicsit rosszul indult a nap. Egy rövidke negyed órás hiszti után azonban ismét előkerült a konyhából

A filmből jutott a Normafás kirándulásra is

Csak vagányan

Nem értem, ennek a gyereknek egyfolytában “mümükés” az orra


Végül egy csoportkép a haverokkal… vagy mittudoménkikkel

anya
Ottóka! Szeretünk!!!
oto
szuper