Nos, rendben. Adjunk ki mindent 2.

Idézem: “Annyit azért leszögeznék az elején, hogy itt nem arról van szó, milyen frankó, mindent tudó, mindenkinél okosabb fotós lennék. Távolról sem. Egyszerűen arról van szó, hogy rengeteget olvastam, tanultam, kutattam, mire a jelenlegi tudásomnak a birtokába jutottam, és sokkal könnyebb lett volna a dolgom, ha már a tanulmányaim elején mesélt volna nekem valaki ezekről az “apróságokról”. Egyszerűen csak szeretném leírni, hogy mit hogyan és miért csinálok, és bízom benne, hogy ezzel majd valakinek a segítségére lehetek, és nem kell mindenkinek olyan rögös utat bejárnia, mint nekem. Azzal is tisztában vagyok, hogy a módszereim sok kivetni valót tartalmazhatnak, és a tudásom is rendkívül hiányos, ezért arra biztatnék mindenkit, sőt kérek mindenkit aki érdekelt a témában, hogy nyugodtan nyissa fel a szemem, vagy világítson rá a hibáimra. Jöhet komment, email, telefon, bármi, ami nektek kényelmes.”
És most, miután a fentieket megint tisztáztuk, megpróbálom összefoglalni mindazt, amit eddig a vakuhasználat terén sikerült elsajátítani.
Vegyük először a brutális dolgokat: Práter utca. Vakuszinkron-öthatod. Mondjuk akkor azért még sok minden másként működött. Persze a plafonra, vagy az falra villantós derítő vakuzásról azért már akkor is lehetett hallani. Erről a technikáról viszonylag sok leírást lehet találni az interneten, akár magyar nyelven is (tipp), ezért ezt a részt most kihagynám.
Az összetettebb vakuhasználat terén nagyon sok hasznos infót a dpreview fórumán keresztül szereztem. Ott többször is felmerült a kérdés: Hogyan vakuzzunk esküvőn? Úgy vettem észre, hogy a válaszok általában mindig azzal kezdődtek, hogy először szerezzünk egy vakukonzolt (flash-bracket), majd lágyítsuk le a vakunk fényét. Nézzük mire is jó ez a két dolog.
A vakufény lágyítására azért van szükség, hogy a fotónk, és a rajta szereplők természetesebb, és kellemesebb megvilágítást kapjanak, mint amire egy fejvaku önmagában képes. A fény lágyítását úgy érhetjük el, ha megnöveljük a fényforrásunk méretét. Ennek egyik módja a már fentebb említett derítővakuzás, amit tovább tökéletesíthetünk a vakura szerelt, vagy valuból kihúzható fehér lapokkal, vagy az általam diffuzor kupaknak (omni-bounce) hívott eszközzel. Ezeknek a szerepe az, hogy a plafonra villantott fény egy részét a fotóalanyunk arcára irányítsa, és kiküszöbölje a felülről érkező fény kellemetlen hatásait (pl. árnyékos szemgödrök). További, fény lágyításra alkalmas eszkszök például a Lumiquest, Gery Fong, stb fényformálók, amiket kültéren, vagy derítésre alkalmatlan beltéren is eredményesen használhatunk.

Személy szerint Nikon SB-800 vakut, és a hozzá tartozó diffúzor kupakot használom, illetve a régi blogon egyszer már bemutatott fényformálót.

A másik dolog a vakukonzol. A vakukonzol (én csak vasnak hívom) lényege, hogy a vakut folyamatosan az objektív fölött tartja, függetlenül attól, hogy álló fekvő, vagy akár döntött formátumú képet készítünk. Ezáltal megszabadulhatunk a kellemetlen oldalárnyékoktól.

Aztán megérkezett a fincsi dolog, az off-camera vaku használat. Lényege, hogy a vakut nem a fényképezőgépre helyezzük, hanem állványra tesszük, és valamilyen távkioldó segítségével működtetjük. Használhatunk szinkronzsinor, fotodiódás (így hívják?), infrás, vagy rádiós távkioldást. Én a rendszervakuba beépített távkioldást használom (a fényképezőgép vakujával vezérlem az állványra kihelyezett SB-800-at), aminek hátránya, hogy a beépített vaku villanása adja a jelet, ezért a két készüléknek “látnia” kell egymást, viszont nagy előnye, hogy a gépvázról szabályozhatom a teljesítményt és a vakumódot (M, A, TTL).
Az off-camera vakuzást először a kültéri portréknál alkalmaztam. Ha valaki csípi a klasszikus portrékat, akkor ez nagyon jó módszer arra, hogy fotóalanyunkat szép megvilágításba helyezzük.

Ezt az eljárást azért is szeretem, mert nyugodtan váltogathatjuk a téma és a fényképezőgép közötti távolságot, a megvilágításunk egyenletes marad. Így még akkor is remek (“háttérről leváló”) portrékat készíthetünk, ha nem rendelkezünk nagy fényerejű objektívvel. Ez a kép 300 mm körüli gyújtótávolsággal, 5,6-os rekesszel készült. Vakutávolság a menyasszonytól 2-3 m, és olyan 5-6-7 méterről fotózhattam. A fényképezőgép “A”, a vaku pedig TTL üzemmódban volt.

A kültéri portrékat nemsokára követték a vacsorák és partik is

Manapság már nagyon ritka, hogy a vakut a fényképezőgépre teszem, ha mégis, akkor kizárólag a “vas” használatával (ami egyébként alumínium ). Többnyire mindig kézben, vagy állványon tartom a vakut, illetve folyamatosan rajta van a gyári tartozék ként hozzácsomagolt talp, így tetszés szerint, össze-vissza pakolászhatom asztlara, polcra, padlóra, gerendára stb. Ha valaki további információkra is kívácsi a kreatív vakuhasználatot illetően, mindenképpen ugorjon be Radványi Tibi honlapjára is, aki végre elkészítette kisvakus videósorozatának első fejezetét, és hamarosan újabb izgalmas részek is érkeznek majd.